Blog

Alszanak és álmodnak-e a madarak repülés közben?

Még csak most kezdjük felfedezni, mennyire különlegesek is a madarak. Július 28-án, 29-én és 30-án 19:15-kor látható a Madarak című háromrészes doksi a Viasat Nature műsorán, amely a legutóbbi tudományos megfigyelések alapján egészen új színben tűnteti fel a szárnyas lényeket – a fejlődésüktől kezdve a kommunikációjukon át az intelligenciájukig, nem beszélve arról, hogy adaptálódnak a klímaváltozáshoz. Cikkünkben feltárjuk, hogy képesek-e a madarak repülés közben aludni, és álmodnak-e közben, valamint hogy nem ütköznek össze, mikor rajban szálnak.

Alszanak-e a madarak repülés közben?

Az állatvilág egyik legnagyobb csodájaként a kis goda gyakorlatilag megállás nélkül repül 11 500 km-t Alaszka és Új-Zéland között, mindössze 8 nap alatt. De vajon alszik-e, miközben a szárnyával verdes? Azt már tudjuk, hogy síklás és körözés közben bizonyos madarak képesek szunyókálni, akár csak másodpercekig, no de mi a helyzet azzal, amikor aktívan csapkodnak a szárnyaikkal? Sajnos a kis godák túlságosan aprók ahhoz, hogy a jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel a tudósok képesek legyenek tanulmányozni őket, ezért a ludakat figyelték meg, hogy vajon ők alszanak-e, miközben a vízben pedáloznak. A vizsgálathoz akkurátusan lehelyezett kamerákkal követték nyomon a ludak mozgását, és azt figyelték, hogy pedálozás közben lehunyják-e mindkét szemüket, azaz ejtőznek-e egy sort. A megfigyelés pozitív eredményt hozott: a kacsák képesek aktív úszás közben szunyókálni, és ha ez lehetséges, akkor a kis godának is tudnia kell hunynia, miközben a szárnyaival verdes félúton Alaszka és Új-Zéland között.

Miről álmodnak a budapesti galambok?

Tudósok azt is megvizsgálták, hogy az emberekhez hasonlóan a madarak is megtapasztalják-e a gyors szemmozgásos REM alvást, és ennek során álmodnak-e. Ehhez a legalkalmasabb tesztalanynak a budapesti galamb bizonyult, amely átlátszó szemhéjakkal rendelkezik, szóval a pupillamozgást nyomon lehet követni, miközben az állat szeme csukva van. A vizsgálatot éjszaka végezték infravörös kamerák segítségével, és egy nagyon érdekes dologra lettek figyelmesek. A galambok nem csupán REM alvást produkáltak, de ennek során a pupilláik úgy szűkültek össze, mint akkor, amikor egymásnak „udvarolnak”. Úgy tűnik, az állat alvás közben is ezt érzelmi állapotot élte meg újra: egészen pontosan az agya reaktiválta az idegi hálózatát, hogy újrajátssza azt az érzelmi állapotot, amit udvarlás közben átélt. Mondhatni, a galamb álmodott, mi több, újra átélte az ébrenlét során szerzett élményeit, hogy tanuljon belőlük.

Hogy kerüli el a „légi katasztrófát” egy több száz madárból álló raj?

Bizonyos madárfajok akár több száz, sőt ezer fős rajokban is repülhetnek, mégsem ütköznek össze egymással. Szakértők megfigyelték, hogy a raj elképesztően gyorsan reagál, ha egy ragadozó támadásba lendül. A széleken repülő madarak konstatálják először a veszélyt, ők változtatnak először irányt és informálják a többieket a bajról. Ez az információ másodpercenként 40 métert is képes terítődni a madarak között, szóval egy 400 példányból álló raj alig fél másodperc alatt képes teljes egészében irányt váltani. És hogy ne ütközzenek össze, minden egyes irányváltást hangok formájában kommunikálják egymásnak. Persze, ahhoz, hogy egy egész raj irányt változtasson, nem elég egyetlen példány riadója, hisz az lehet akár „vaklárma” is, a rajban repülő madarak megvárják, amíg több helyről is érkezik figyelmeztetés, és ha ez meghaladja a kritikus pontot, akkor a másodperc tört része alatt akcióba lendülnek. Szóval a legtöbb, rajban repülő madár nem csak a figyelmeztetés hangját képes kiszűrni a zajból, de azt is, hogy hány csőrből hangzik el az.

„Teljesen alábecsültük azt, amire a madarak repülés közben képesek. Úgy kéne rájuk hivatkoznunk, mint tollas majmokra, mivel hihetetlen képességekkel rendelkeznek” – nyilatkozta Dr. Auguste Von Bayern, a Max Planck Madártani Intézet szakértője a szárnyas lényekről, akik elképesztő intelligenciával, tájékozódóképességgel és alkalmazkodási készségekkel rendelkeznek. Róluk árul el új titkokat a Madarak című 3-részes dokumentumflm-sorozat – a Viasat Nature műsorán.

Előzetes

Műsor

Összefoglaló

Madarak

Mostanában fedezzük csak fel igazán, hogy a madarak lenyűgözőbbek, mint azt valaha is képzeltük! Ez a sorozat a velük kapcsolatos legújabb megfigyelésekkel foglalkozik, a világ vezető ornitológusainak bevonásával. Mára tudjuk, hogy a madarak képesek aludni, sőt álmodni is repülés közben. Előre gondolkodás is jellemzi őket, és minden, ami újonnan kiderül, eredetük hihetetlen fejlődéstörténetéről is többet árul el! Sajnos azonban évről-évre veszítünk el madarakat, mégpedig gyorsan. A dokumentumfilm így arra is keresi a választ, melyek élnek túl, és ők hogyan alkalmazkodnak a gyorsan változó körülményekhez.

Kapcsolódó műsorok