Blog

Mi okozta az évszázad legnagyobb vulkánkitörését és az azt követő cunamit?

2022.január 15-én az egész Földet megrengette az évszázad legnagyobb vulkánkitörése: valójával felrobbant a Hunga Tonga-Hunga Ha’pai, a csendes-óceáni Tonga-szigetek vízalatti vulkánja. A kitörés ereje 60 millió tonna TNT-nek vagy 500 hirosimai atombombának felelt meg, 57 km magas hamufelhőt és egy olyan lökéshullámot eredményezett, amit még a 17 000 km-re lévő Magyarországon is éreztünk. A kitörést egy hat emelet magas szökőár kísérte, ami elsöpörte a Tongai Királyságot. Szerencsére a katasztrófának csak három halálos áldozata volt, de a tudósokat megrendítette az eset, ugyanis a Hunga Tonga-Hunga Ha’pai egy olyan, 1800 méter magas vulkán, ami szinte teljes egészében a víz alatt helyezkedik el, és emiatt közel lehetetlen tanulmányozni, Földünkön pedig legalább 50 000 vízalatti vulkán van – ezek közül néhány milliók életét veszélyeztetheti.

Május 5-én, este 20:00-kor mutatkozik be a Viasat Nature műsorán a Rejtőzködő vulkán: Kitörés a mélységből című dokumentumfilm, melynek szakértői utánajárnak a kitörés körülményeinek, többek között annak, hogy generálhatott a Hunga Tonga-Hunga Ha’pai 20 méteres hullámokból álló szökőárat, és ami a legfontosabb: megismétlődhet-e újra ez a katasztrófa – az eddigi legnagyobb, amit az emberiség rögzített?

Tongától keletre a bolygó két hatalmas kőzetlemeze ütközik egymással, a Csendes-óceáni lefelé kényszerül, közben megolvad, az így létrejött magma a felszínre tör vulkánkitöréshez vezetve. A Rejtőzködő vulkán csapata egy hangimpulzusokat kiküldő szonár segítségével próbálja felmérni a vízalatti Hunga formáját, hogy magyarázatot találjanak a nagy erejű kitörésre. A szonár rendelkezik egy hőrézékelő szenzorral is, ami másodpercenként kétezerszer méri meg a vízhőmérsékletet, és a kimutatott adatok szerint nem áll fenn az újabb kitörés közvetlen veszélye. No, de mi okozta a nagy erejű kitörést?

A Hungát kitörést megelőző napon egy drónnal elvégzett mérés kisebb aktivitást mutatott, amit másnap egy hetvenszer akkora explózió követett. Erre a kitörésre a megszilárdult magma, azaz a vulkáni üveg ad magyarázatot, amiből hiányoznak a buborékok – azok a gázok, melyek hirtelen tágulása vezet általában a kitöréshez. A szakértők a vulkáni üvegben talált lépcsőzetes törések alapján arra jutottak, hogy a magma érintkezett a vízzel, és ez okozta a gigantikus kitörést, a víz pedig elképesztően nagyot tud robbanni, ugyanis a magmával érintkezve azonnal gőzzé alakul, a térfogata pedig a 4000-szeresére duzzad. A gigantikus kitörést pedig egy kisebb tevékenység előzte meg, aminek hatására a víz találkozott a magmával.

De ez még mindig nem ad magyarázatot a kitörést kísérő cunamira, ugyanis a legtöbb szökőárat földrengés okozza, nagyon ritka a vulkáni eredetű cunami. Ráadásul bizonyított tény, hogy a Hungát kísérő szökőár csak jóval később jelentkezett, így az az elmélet, hogy a felfelé törő anyag tolta el a vizet körkörös hullámokat létrehozva, már meg is dőlt. A szakértők szerint a cunamit az okozhatta, hogy a vulkán közepén lévő kaldera, azaz a kőzetdugattyú, ami elzárja a magmát a felszíntől az alatta lévő anyag hirtelen távozása miatt keletkezett űr hatására gyorsan besüppedt, a helyére tengervíz áramlott be, és ez vezetett a szökőárhoz. A Hunga esetében 750 méter magas berogyásról beszélhetünk, ez pedig magyarázatot adhat a 20 méter magas hullámokra, arról nem is beszélve, hogy a Hungát mély víz vette körül, azaz a víztömeget nem lassította semmi egészen addig, amíg el nem érte a vízpartot, ahol aztán hirtelen lelassult, feltorlódott és óriási méretűre duzzadt.

Műsor

Összefoglaló

Rejtőzködő vulkán: Kitörés a mélységből

2022. január 15-én a Hunga Tonga-Hunga Ha’apai vulkán 60 millió tonna TNT erejével tört ki – ez volt bolygónk valaha rögzített legnagyobb kitörése. A hatemeletes épületek magasságát elérő hullámok perceken belül elpusztították Tongai Királyság népességét, az ország romokban hevert, a tudósok pedig a világ minden táján azon tanakodtak, hogyan következhetett be ez az abnormális jelenség. A dokumentumfilm készítői egy olyan csapathoz csatlakoztak, amelynek tagjai megpróbálják megfejteni a Hunga Tonga-Hunga Ha’apai rejtélyeit. Miért tört ki ennyire hevesen ez a vulkán? Hogyan idézett elő aztán egy ilyen mértékben pusztító szökőárt? És a legfontosabb: történhet hasonló a Föld többi vulkánjának közelében?

Kapcsolódó műsorok