Blog

Merülés közben aludni? A fókáknak ez is megy!

Hozzánk hasonló módon az állatok is alszanak, de más-más módon és ritmusban: vannak hatalmas elefántok, melyek csak két órát sunynak, míg apró méhecskék akár tíz órát is durmolhatnak naponta, és ott vannak a madarak is, melyek repülés közben szunyókálnak kicsit, mégsem ütköznek össze. Róluk mesél a Hogy alszanak a vadállatok? című dokumentumfilm, amely szeptember 17-én délben mutatkozik be a Viasat Nature műsorán, amely azt is bemutatja, hogy mit kezdenek az állatok az alvásmegvonással. Cikkünkből kiderül, hogy az oroszlánfókák merülés közben szunyókálnak, bizonyos madarak meg csak „félszemmel” durmolnak, hogy pihenés közben mindig rajta tudják tartani a szemüket a környéken.

A hozzánk legközelebb álló alvási metódussal az orangután bír, egyben talán ő a legkényesebb állat a fekhelyét illetően: akár egy órát is elszöszölhet azzal, hogy kényelmes és ideális ágyat verbuváljon magának. Ez nem is csoda: hozzánk hasonló módon az orangutánnak is mély és nyugodt alvásra van szüksége ahhoz, hogy rendesen kipihenhesse magát, nem mindegy hát, hogy hol és hogyan teszi azt.

De mi a helyzet azokkal az állatokkal, melyek nem mutatnak rokonságot az emberekkel, például a méhekkel? Ők a méhsejtjeikbe rejtőzve bizony jó sokat alszanak – akár 9-10 órát is. Lehet, hogy ezek a csíkoshátú állatok arról ismertek, hogy folyamatosan szorgoskodnak, de nekik is szükségük van alvásra, egy alvásmegvonásos kísérlet ki is mutatta, hogy egy olyan méh, ami nem tudja kipihenni magát, sokkal kevésbé hatékonyabban végzi el a munkáját, mint a többiek. Míg egy méh rengeteget alszik, addig egy elefánt mindössze pár órára hunyja le a szemét éjszakánként. Hogy a súlyát fenntartsa, egy elefántnak minimum 100, de akár 500 kg ételt is magához kell vennie naponta, így ő egyszerűen nem ér rá aludni: folyamatosan ennie kell! Az pedig, hogy pontosan mikor alszik, erősen függ a levegő hőmérsékletétől és páratartalmától, az pedig ritkán ideális.

Alvás közben védtelenek vagyunk, ez pedig néhány állatra nézve akár halálos következményekkel is járthat: a fókák például akár meg is fulladhatnának, ha úszás közben elalszanak – és mégis megteszik! A delfinekhez hasonlóan bizonyos fókák ugyanis képesek csak az agyuk egyik felét működtetni, miközben a másik pihen és fordítva, így aztán az egyik agyféltekéjükkel szemmel tartják a rájuk leselkedő ragadozókat, illetve ügyelnek arra, hogy ne fulladjanak meg a vízben, miközben a másik regenerálódik. Az oroszlánfókák ezzel szemben a párzási időszakukban, mikor messze beúsznak a tengerbe és több hónapig nem is teszik partra az uszonyukat, úgy pihennek, hogy hosszú, akár félórás merüléseket is végrehajtanak spirális alakzatban, és közben kikapcsolnak 10 percekre. Így aztán képesek napi 2-2 órát is aludni.

Bizonyos madárfajok szintén úgy alszanak, mint az említett fókák: agyuk egyik fele pihen, a másik aktívan figyel – mármint ha kénytelenek figyelni. A kanadai ludak például megosztják egymás között az őrködés feladatát, miközben a madárraj a földön pihen: a raj szélén lévő madarak csak „félszemmel” aludnak: attól függően, hogy a rajnak melyik szélén tartózkodnak, a jobb vagy bal szemüket nyitva tartják és a környezetet kémlelik, miközben a rajon belül tartózkodó madarak vígan durmolhatnak.

Egy biztos: alvásra szinte minden állatnak szüksége van, még a legegyszerűbb organizmusoknak is, ugyanis pihenés közben regenerálódnak és tanulnak. Meg aztán: aludni jó!

Műsor

Összefoglaló

Hogy alszanak a vadállatok?

Alvás: más-más módon, de mindenki alszik. Hatalmas elefántok csupán két órát, míg apró méhecskék akár tíz  órát is alhatnak naponta. Néhány madár évente akár 300 napot is a levegőben tölt, így repülés közben szunyókálnak. Ez a dokumentumfilm a föld legszélsőségesebb alvóit mutatja be. A film során a tudósok korszerű technikával kutatják, hogy miképpen alszanak az állatok, miként kezelik az alvásmegvonást, vagy azokat a veszélyeket, amelyek a szendergésük alatti öntudatlanság állapotában érkeznek.

Kapcsolódó műsorok