Blog

Bölény: a kiírtás közeli állapottól a legendává válásig

Hogy mennyire ikonikus állat a bölény, ahhoz nem férhet kétség: mindenképp ott van az első tíz dolog között, ami eszünkbe jut a „vadnyugat” szóról, ugyanakkor ironikus módon majdnem a telepesek okozták ennek a magasztos állatnak a végzetét. Június 9-én, este 20:00-kor érkezik a Viasat Nature műsorára A bölény: Egy amerikai ikon című dokumentumfilm, amely úgy mutatja be a helyiek által csak „buffalónak” hívott állatot, hogy végigkíséri egy borjú életét. Cikkünkben pedig megosztunk néhány érdekességet az összetéveszthetetlen emlősről.

Volt idő, amikor még 60 millió bölény élt az amerikai kontinensen, annak minden szögletében előfordulva, nem ritkán 100-200 ezres csordákba tömörülve. A vastag bundával rendelkező állat szoros kapcsolatban állt az indián kultúrával, az amerikai őslakosok ugyanis számtalan módon hasznosították: húsát megették, bundáját viselték, húgyhólyagjából tarisznyát csináltak, vérével festették magukat, de még az ürülékét is felhasználták, méghozzá tüzelésre.

Aztán mikor az 1800-as években a telepesek elkezdték meghódítani Amerika középső részét, nagyszabású vadászatot indítottak az állatok ellen, részben élelmezési céllal, részben sportvadászatként, részben pedig azért, hogy ellehetetlenítsék a helyi lakosok életét. A módszeres irtás odáig vezetett, hogy 1900-ra mindössze ezer állat maradt, ezek is annak köszönhetően, hogy állatkertekbe, magánfarmokra menekítették őket. A későbbi tenyészprogramoknak köszönhetően viszont sikerült megmenteni a bölényt: jelenleg nagyjából 120 000 példány él Amerikában.

Masszív felépítése ellenére az amerikai bölény igen fürge állat. 50-70km/h sebességgel képes száguldani, és akár másfél méter magasra is fel tud ugrani. Nem érdemes az útjába állni, már csak azért sem, mert jelenlegi előfordulási helyük egyikén, a Yellowstone Nemzeti Parkban több embernek okoztak sérülést, mint bármilyen más ottani állat. Fürgeségükhöz impresszív termet társul: jelenleg ők a legnagyobb emlősök Észak-Amerikában, a hímek súlya elérheti az 1000 kg-ot, hosszuk pedig 350 cm-t, és ugyan a nőstények kisebbek, de azért a maguk 500 kg-os súlyával ők sem apróságok. No, és honnan ered a „buffalo” név, miközben az állat hivatalos neve angolul az, hogy „bison”? Két különböző állatról lenne szó? Egyáltalán nem, kultikussá vált nevét a bölény a francia telepesektől kapta, akik – némi szakbarbárságról tanúbizonyságot téve – „les boeufs”-nak, azaz ökörnek nevezték el őket. Az elnevezés az évek során tovább módosult, végül aztán kinőtt belőle a buffalo.

Bár az őslakosok is rendszeresen vadásztak rá, a bölénynek volt egy fajtája, ami szent és sérthetetlen volt az indiánok körében, méghozzá a fehér bölény – bizony, létezik ilyen, habár 10 millióból csak egy született fehérnek, méghozzá albinizmusnak vagy pigmenthiánynak köszönhetően. A 2000-es években mindössze 6 fehér bölény jött a világra, szóval extrém ritka állatról van szó. A fehér bölény az indiánok körében szent állatnak számít. Egy legenda szerint egy éhező törzs vadászai találkoztak egy titokzatos nővel, aki beszámolt nekik „a föld titkairól”, majd távozott és elmenőben fehér bölénnyé változott. A törzs ezt követően az tudásnak hála prosperálni kezdett, a fehér bölény pedig a jószerencse és a bőség szimbólumává vált.

De az amerikai bölényt úgy általában tisztelet és megbecsülés övezi. Az USA-ban több államnak, többek között Kansasnak, Oklahomának, Észak-Dakotának és Wyomingnek is a buffalo a nemzeti állata, többnek a zászlóján is szerepel. Majd minden sportágnak van olyan megbecsült csapata, ami nevében viseli a bölényt és ott van a USS Buffalo nevű tengeralattjáró is, amelyik az első olyan naszád volt, aminek hagyományos üzemanyagát lecserélték nukleárisra. Amerika tehát nem létezhet a bölény nélkül, még ha volt is idő, amikor el akarta pusztítani azt.

Műsor

Összefoglaló

A bölény – egy amerikai ikon

Kevés dolog szemlélteti a „vadnyugatot” úgy, mint a bölény félelmetes profilja, az észak-amerikai vadon ikonikus alakja; a helyiek a „buffalo” névvel illetik, a bölények kulcsszerepet játszottak a kontinens és a létrejövő Egyesült Államok megformálásában. Ironikus módon ezt a hatalmas szarvasmarhát a XIX. században a kihalás szélére sodorták az úttörők és a telepesek; hogy jobban megismerjük ezeket a lenyűgöző állatokat, végigkövetjük egy bölénybika életét a borjú születésétől olyan erős bikává cseperedésééig, aki a csatában a győzelemért harcol. Története során szemtanúi leszünk egy igazi túlélő megszelídíthetetlen szellemének, és felismerjük, hogy a bölények mint szimbólum elválaszthatatlanul az amerikai identitáshoz kötődnek.

Kapcsolódó műsorok